Útvonal

Blue Flower

 

Az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter és a Miskolci Egyetem az Agrárminisztérium támogatásával szervezi meg a FORESTER erdészeti programozó versenyt, melynek szakmai partnere az ÉSZAKERDŐ Zrt.

A FORESTER erdészeti programozó verseny azzal a céllal indult, hogy a természettudományos, műszaki fejlődést és kreativitást, valamint a mérnöki gondolkodásmódot fejlessze a diákoknál és így az újszerű technológiák, megoldások használata révén a fiatal generáció is egyre közelebb kerüljön az erdészeti témákhoz.

A FORESTER programozó versenyre összesen 11 csapat nevezett, mely 8-12 éves diákoknak szóló bajnokság, ahol a tanulóknak 4-8 fős csapatokban dolgozva egy előre megadott témában egy működő LEGO® WeDo 2.0 robotot kell megtervezniük, programozniuk és tesztelniük úgy, hogy az képes legyen küldetését elvégezni egy terepasztalon.
A verseny időpontja: 2020. január, helyszín: Miskolci Egyetem

Iskolánk nyolc fős csapata részt vett a Miskolci Egyetem Infoklasztere által szervezett Forester Wedoer robotika versenyen, ahol csapatunk ügyesen szerepelt, a zsűri különdíját hoztuk el.
A csapat tagjai: Söderberg Kajsa (4. a); Söderberg Ebba (5. a), Orbán Péter Márk (5. a); Kaulics Viktória (6. b); Lakatos Kira (6. b); Palkó Áron (6. b); Lőkös Zsófia (6. b); Konkoly Vivien (6. b).
Felkészítő: Kiss Géza